Team PokerStars
Vanessa Rousso

Vanessa Rousso

A francia-amerikai kettős állampolgárságú Vanessa Rousso New York-ban született és teljes ösztöndíjjal végzett a Duke Egyetemen. Ezt követően egy Miamiban található jogi egyetemre készült, és azt tervezte, hogy tulajdonjogi ügyvédként helyezkedik el. Ekkor azonban felfedezte a pókert, és megváltozott a terve.

A Duke-on eltöltött idő alatt Vanessát elkezdte érdekelni a Játékelmélet, ami arra tanít meg, hogy miként alkalmazzunk összetett, matematikai alapú döntéshozó stratégiákat a mindennapi életben. Párosítva ezt a tudást a játékok iránti szeretettel, természetesnek tűnik, hogy egy pókerjátékost kapunk. Vanessa 2005-ben mutatkozott be az élő versenyvilágban, tudását számos lenyűgöző eredménnyel alátámasztva. Egy évvel később eljutott a WPT bajnokság döntő asztalára, ahol 7. lett, és több mint $250,000-t nyert. Ezen kívül Vanessa ugyanebben az évben a világ legfiatalabb, a World Series döntő asztalára jutott női játékosa lett, amikor a 8. helyen végzett az $5,000-os Shorthanded Hold’em versenyen. Ezt a WPT Borgata Poker Open egyik előversenyén elért győzelem követte, ahol Vanessa a 173 fős mezőnyt maga mögé utasítva nyert $285,450-t.

2009. márciusában heads-up póker tehetségét bizonyította azzal, hogy a Las Vegas-ban megrendezett National Heads-Up Poker Championship döntő asztalára jutott. A sztárokkal teletűzdelt 64 fős mezőnyben a világ legjobb játékosai vonultak fel, Vanessa pedig a 2. helyen végzett, amiért $250,000-t tehetett zsebre. A következő az EPT nagydöntője volt, ahol karrierje eddigi legnagyobb nyereményét szerezte meg. Monte Carlo minden évben a világ legjobb játékosait vonzza erre a versenyre, a €25,000-s nevezési díjú High Roller versenyen pedig a legjobbak legjobbjai vesznek részt. Vanessa mindenkit maga mögé utasítva megnyerte a versenyt és a €720,000-s fődíjat.

Amikor éppen nem játszik, valahogy sikerül időt szakítania számos hobbyjára. Adrenalin-függőnek tartja magát, és rendszeresen ejtőernyőzik, valamint bungee jumping-ozik. Ezen kívül stratégia cikkeket is ír számos pókermagazin számára.

Minden bizonnyal további nagy eredményeket fog még felmutatni Vanessa, aki a Team PokerStars Pro tagja és online ‘LadyMaverick’ néven található meg.

Team PokerStars Pro

* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars.net oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.

Vissza a főoldalra | Vissza a Team PokerStars oldalára