Raymond Rahme – Team PokerStars Pro


Team PokerStars PRO
Raymond Rahme

Raymond Rahme

A nyugdíjba vonulás általában azt jelenti, hogy az ember több időt tölt a családjával, meglátogatja a barátait vagy egy kicsit golfozik. Bár Raymond Rahme is megteszi mindezt, soha nem tudta volna elképzelni, hogy hírnévre és sikerre talál, miután sikeres üzlettulajdonosként feladja munkáját.

Raymond életének nagy részében pókerezett, ezen belül választása a Seven Card Stud-ra esett. Még akkor is ragaszkodott a Stud-hoz, amikor a Hold’em népszerűsége ugrásszerű növekedésbe kezdett; ez a pókerváltozat nagyobb tudást igényel a Hold’emnél. 2005-ben végül úgy döntött, hogy megtanulja a Hold’emet, és hamar felfedezte, hogy az jobban kielégíti versenyszellemét, mint a Stud. Arra is rájött, hogy természetes adottságként van meg benne a győzelemhez szükséges agresszió.

Egyre sikeresebbé vált az élő versenyeken: a döntő asztalig jutott és fizetős helyeken végzett az All African Poker Championship-en, és végül megnyerte az esélyt, hogy Las Vegas-ba utazhasson és a WSOP*-n játszhasson – ez az út végül teljesen megváltoztatta az életét. Amikor 2007 júliusában leült az asztalához a főversenyen, és a világ legjobb játékosai vették körül, ő is csak egy újabb arc volt a 6,357 másik között. Számos hosszú, fárasztó nappal ezután a döntő asztalon találta magát, valós eséllyel a győzelemre. Végül a harmadik helyen zárta a versenyt, és ezért az elképesztő teljesítményért $3,048,025-os nyereményt vihetett haza. Szintén ez volt az első alkalom, amikor egy afrikai játékos eljutott a póker legnagyobb versenyének döntő asztalára. 2008 januárjában fizetős helyen végzett az Aussie Millions versenyen, 46. helyezéséért $21,976-t kapott. Ezt követően, áprilisban az első 30 között végzett az EPT 4. évadjának nagydöntőjén, amivel újabb $67,124-t rakhatott zsebre. Júniusban visszatért az All African Poker Championship versenyre, amit meg is nyert. Győzelméért $125,000 ütötte a markát.

A nemrégiben elért sikerei ellenére továbbra is azt állítja, hogy a póker számára nem több egy hobbynál, viszont nem igazán van más hobby, melynek résztvevői dollármilliókért versengenek. Amikor épp nem pókerezik, szabadidejét a családjával tölti.

Állítása ellenére - miszerint csak kedvtelésből pókerezik - eredményei igencsak komolyak. Mivel ilyen rövid idő alatt ennyi mindent elért, bizonyos, hogy még többet mutat nekünk a következő években. Raymond Rahme a Team PokerStars Pro tagja, online pedig a ‘Ray Rahme’ név alatt játszik.

Team PokerStars Pro

* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars.net oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.

Texas Hold’em|Omaha|Omaha Hi-Lo|Stud|Stud Hi-Lo|Draw|2-7 Triple Draw|2-7 Single Draw|HORSE|Razz|8-Game Mix|Badugi