Team PokerStars
Pieter de Korver – Team PokerStars Pro

Pieter de Korver

A profi holland pókeres, Pieter De Korver 2007-ben úgy határozott, hogy felmond a munkahelyén, és minden idejét a pókernek szenteli. Ez bátor cselekedet volt tőle, ami már két évvel később kifizetődőnek bizonyult. Először megnyerte a Poker Champion of Holland versenyt, ami egy népszerű holland televíziós showműsor a PokerStars szponzorálásában. Ez hatalmas fordulópontot jelentett a karrierjében, és az össznyereménye, valamint az eredményeinek listája rohamosan bővült.

A világ egyik legnagyobb és legelismertebb élő pókerversenye a European Poker Tour (EPT) Monte Carlo Grand Final, aminek a bajnoki címét bármelyik komoly pókerjátékos szívesen tudná magáénak. Az ezzel járó tisztelet, és természetesen a hatalmas pénzdíj is elkíséri a győztest egész karrierje során. 2009-ben Peter volt az, aki mindezt magáénak tudhatta. A 935 játékost számláló mezőnyben eljutott egészen a döntő asztalig. Kevés zsetonja volt, sőt, egyszer egészen három nagyvakig csökkent előtte a kupac, de mégis sikerült az EPT történetének egyik legnagyobb visszatérésével megnyernie a versenyt, így övé lett a bajnoki cím és a $3,024,167 is. Azóta is tart a sikerszériája, 2009-ben több World Series of Poker* versenyen is fizetős helyre ért, csakúgy, mint a Belgium Open Poker Championshipsen és a Master Classics of Pokeren. 

Mivel már egész életére elegendő pókertőkéje van, amiről a legtöbb játékos csak álmodik, Pieter biztos szereplője lesz a játék történetéről szóló könyveknek. Ami ez után következik, már csak hab lesz a tortán, de ne lepődjünk meg, ha hamarosan még több nagyverseny döntő asztalán látjuk viszont. Pieter online a PokerStarson játszik, felhasználóneve „PeteDeKorver”.

* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars.com oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.

Vissza a főoldalra | Vissza a Team PokerStars oldalára