Team PokerStars Pro – Leo Fernandez


Team PokerStars PRO
Team PokerStars Pro – Leo Fernandez

Leo Fernandez

Leo Fernandez a Team PokerStars Pro első argentin tagja, és ha megnézzük eddigi életútját, fény derül arra, hogy megvan benne mindaz, amivel nevet szerezhet magának a pókervilágban. Ötévesen kezdett sakkozni, és a korai kezdet hasznosnak bizonyult, mikor 18 évesen a Sakk Világszövetség Nemzetközi Mestere lett. Ebben az időben kezdett el backgammont és pókert is játszani. 1992-ben a világ 10 legjobb backgammon játékosa közé sorolták, és professzionális szinten versenyzett, azonban igazán a póker keltette fel az érdeklődését, most pedig már az egész világot beutazza, miközben kedvenc játékát játssza. Nyilvánvaló backgammon tudása ellenére az alkalmazott matematika, a pszichológia és a testbeszéd művészetének kombinációját jelöli meg indokként arra, hogy miért a pókerre összpontosít.

A World Poker Tour volt az a verseny, melyen Leo belekóstolhatott a nagy nyereménnyel jutalmazott versenysikerekbe, ugyanis a $30,000-t érő 67. helyen végzett a Las Vegasban megrendezett Five Star World Poker Classicon. Ekkoriban még két nagy versenynyereménye volt Dél-Amerika élő versenyein, amivel további $175,000-ral növelte pókertőkéjét. A World Series of Pokeren* is szépen teljesített, idáig három fizetős helyezést könyvelhet el. Sorozata 2007-ben kezdődött el, mikor 18. helyezésével $28,040-ra tett szert a $10,000-os pot limit omaha versenyen. Ezt 2008-ban még két fizetős helyezés követte – 13. lett egy $2,500-os no limit holdem versenyen, mielőtt a $10,000-os főversenyen az első 300 között végzett, amiért $35,383-t tett zsebre. Ezt a Bahamákon megrendezett 2009-es PokerStars Caribbean Adventure-ön elért fizetős helyezés, majd egy döntő asztali szereplés és egy $63,250-t érő hatodik helyezés követte hazai pályán, a Latin American Poker Tour Mar de Plata-i nagydöntőjén.

Amikor éppen nem pókerezik, Leo lelkes rajongója a művészeteknek és a zenének, és mintha az élő pókerversenyek izgalma nem lenne elég, különböző extrém sportokat űz. Rendkívül büszke arra, hogy a Team PokerStars Pro első argentin tagja lehet, online pedig „LeoFernandez” néven játszik.

Team PokerStars Pro

* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars-t, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.

Texas Hold’em|Omaha|Omaha Hi-Lo|Stud|Stud Hi-Lo|Draw|2-7 Triple Draw|2-7 Single Draw|HORSE|Razz|8-Game Mix|Badugi