Katja Thater – Team PokerStars Pro


Team PokerStars PRO
Katja Thater

Katja Thater

Mielőtt a póker felé fordította volna figyelmét, a német Katja Thater lovakat tenyésztett és számos díjlovagló versenyen ért el sikereket. Egy marketing cég igazgatójaként dolgozott, szabadidejében pedig kaszinókba járt a férje játékát nézni. Végül ez teljesen megváltoztatta az életét.

Miközben férjét, Jan von Hallét nézte, Katja beült egy Stud leosztásra, amíg a férje a mosdóba ment. Bár valójában még soha nem játszott azelőtt, eleget nézett el férjétől, hogy helyes döntéseket hozzon, és megnyerte a leosztást. Ettől a pillanattól Katját hivatalosan is elkapta a pókerőrület, és azóta is játszik. Eleinte főleg a készpénzes játékokra koncentrált, azonban 2006-ban ismerős arccá vált az élő versenyeken, majd két fizetős helyet is elért a World Series-en.

Katja valódi áttörése a 2007-es évben történt meg. Márciusban a PokerStars EPT varsói versenyének döntő asztalára jutott, ahol az 5. helyen végzett. Ezt követően Vegas-ba utazott a World Series of Pokerre*, ahol ezúttal elképesztő benyomást tett. Egy korábbi versenyen elért kisebb nyeremény után Katja a női világbajnoki verseny döntő asztalára jutott, és az 5. helyen végzett. A sok éves Stud játék hét nappal később, a Razz versenyen hozta meg eredményét, ahol Katja tapasztalt profik mezőnyét utasította maga mögé. A pénznyereménye is hatalmas volt, azonban Katja számára sokkal fontosabb volt a karkötő és az azzal járó tisztelet. Az évet számára stílusosan zárta a Párizsban megrendezett patinás European Poker Awards, melyen Katja kapta meg az ‘Európa legjobb női játékosa’ címet. A versenyeredményein kívül Katja szintén büszke a készpénzes játékokban elért sikereire, melyekben egyébként a mai napig is rendszeresen részt vesz.

Katja valódi áttörése a 2007-es évben történt meg, mikor a PokerStars EPT varsói versenyének döntő asztalára jutott, ahol az 5. helyen végzett. Ezt követően a World Series of Pokerre* utazott, ahol egy korábbi versenyen elért kisebb nyeremény után a női világbajnoki verseny döntő asztalára jutott, és az 5. helyen végzett. A sok éves Stud játék hét nappal később, a Razz versenyen hozta meg eredményét, ahol Katja tapasztalt profik mezőnyét utasította maga mögé. A pénznyereménye is hatalmas volt, azonban Katja számára sokkal fontosabb volt a karkötő és az azzal járó tisztelet. Az évet stílusosan zárta a Párizsban megrendezett patinás European Poker Awards, melyen ő kapta meg az ‘Európa legjobb női játékosa’ címet. Versenyeredményein kívül szintén büszke a készpénzes játékokban elért sikereire, melyekben egyébként a mai napig is rendszeresen részt vesz.

Amikor nem pókerezik, Katja a német tévében dolgozik kommentátorként és műsorvezetőként, és rendszeresen közreműködik az IntelliPokerben, a PokerStars által létrehozott online pókeriskolában. Számos más neves német játékossal együtt társzerzője a ‘Poker Matrix’ című, pókerstratégiával foglalkozó könyvnek. Kevés szabadidejét a családjával tölti, valamint saját lovain lovagol.

Figyelemre méltó eredményeivel Katja Németország legnagyobb póker exportcikke, és kétségtelen, hogy további versenygyőzelmek terve lebeg a szemei előtt. A Team PokerStars Pro tagja, és ‘KatjaThater’ néven játszik online.

Team PokerStars Pro

* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars.net oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.

Texas Hold’em|Omaha|Omaha Hi-Lo|Stud|Stud Hi-Lo|Draw|2-7 Triple Draw|2-7 Single Draw|HORSE|Razz|8-Game Mix|Badugi