Dario Minieri
Dario Minieri
A világot bejárni különböző versenyeken nem jelent újdonságot a fiatal olasz Dario Minieri számára. Mielőtt ezt profi pókeresként tette volna, a Magic: The Gathering nevű játék bajnoka volt. Mindössze 16 évesen bejárta a világot, és annyi versenyen indult, amennyin csak tudott. Ez annyira sok idejét elvette, hogy le kellett mondania pszichológiai tanulmányainak tervéről. Végül ez a terv teljes fordulatot vett.
Miután egy barátja megmutatta neki a PokerStars-t, Dario hamarosan nyerő játékos lett, és rájött, hogy teljes idejében, profi szinten akar pókerezni. 2006-ban először indult a Word Series főversenyén, és máris fizetős helyen végzett. Egy évvel később szintén fizetős helyen végzett, a 96. helyezésért $67,353-t kapott. Növekvő hírnevéhez a European Poker Touron mutatott teljesítménye is hozzájárult. A 2. évad nagydöntőjén $20,235-t kapott 22. helyezéséért. Ezt követően, a 3. évad badeni versenyének döntő asztaláig jutott, amit a 3. helyen zárva $159,763-t vihetett haza. Legnagyobb EPT pénznyereményét azonban a 2008-as San Remo-i versenyen érte el, ahol az első három között végezve $451,532-t nyert. Júniusban visszatért Las Vegas-ba a World Series-re, ahol a $2,500-os No-Limit Hold’em hatos asztalos versenyén 1,011 játékost legyőzve megnyerte az $528,418-os fődíjat és első karkötőjét. Ezt követően elképesztően közel jutott első EPT bajnoki címének megszerzéséhez, mikor harmadik lett az 5. évad varsói állomásán, $155,184-t nyerve.
Amikor éppen nem egy nagy élő pókerversenyről utazik egy másikra, Dario szeret futballozni, filmet nézni és a jól megérdemelt Porschéjét vezetni.
Eddigi, rövid karrierje alatt Dario egy minden szinten félelmetes játékos hírnevére tett szert. A Team PokerStars Pro tagja, online a ‘Dariominieri' nevet használja.
* A WORLD SERIES OF POKER és a WSOP a Harrah’s License Company, LLC („Harrah’s”) védjegye. A Harrah’s a PokerStars.net oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.





